#5. Várhegyi (volt Berzsenyi) kilátó, (Fonyód) Dél-Balaton. “A Balaton csodás szolgáltatásai” és “A Dél-Balaton csodái” jelöltje.
A google térképen itt <<< (# szerkesztés alatt!) Aki arra jár vadássza már le a geo koordinátákat és küldje el nekünk hozzászólásban NYERHET VELE!
[Megtalálása 1 pontot ér!]
A fonyódi Várhegyen épült meg a Balaton part egyik legszebb körpanorámájú kilátója, mely 2011. június 18-ától várja a látogatókat.
A korábban Berzsenyi-kilátónak hívott „megroggyant” fatákolmány helyén európai uniós támogatással felhúzott impozáns torony belépti díj ellenében nyújt páratlan – akadálymentesített – rálátást nem csak Keszthelytől-Tihanyig, de Észak-Somogy dimbes-dombos, lápvidékes tájaira is.
A Balaton szerelmesei azt mondják, hogy a Balaton minden évszakban (akár napszakban is) más arcát mutatja. Az elmúlt években egyre többen és többen látogatnak el a tó partjára akkor is, amikor nem a strandolás időszaka van azért, hogy gyönyörködjenek a tájban. A kilátó erősíteni tudja ezt a vonalat, hiszen egész évben látogatható lesz a turisták és a helyi lakosok számára is.
A fonyódi Várhegyen régészeti feltárással kezdődött meg a fejlesztés, majd 2010 őszén a kilátó torony, és a hozzá tartozó tanösvény építési munkálatai is elkezdődtek. A többszintes kilátó akadálymentesítése során kialakításra került a kilátószint, az akadálymentes parkoló, mosdó, és akadálymentes gyalogút.
A Dr. Szaplonczay Manó nevét viselő tanösvény kialakítása magában foglalja az erdei földút, és a meglévő lépcső felújítását, valamint a területen táblák, rönk bútorok, padok kihelyezését. A fejlesztés lényege egy ökoturisztikai beruházás megvalósítása, és így ezáltal hozzájárul Fonyód és a Balaton élővilágának megőrzéséhez, a tanösvényen a kihelyezett táblák bemutatják a helyi élővilágot, a természeti értékeket.
A Várhegy kilátó felé – a piros jelzésen – vezető Panoráma sétány is meseszép, elhalad a villasor mellett, szinte végig varázslatos kitekintés nyílik a Balatonra, illetve az északi partra. Az egyik pihenőnél egy tábla jelzi, hogy a túlparton mily tanúhegyek sorakoznak. Mivel útközben találunk rönkasztalokat, vihetünk magunkkal piknik kosarat:) Aztán erős emelkedők következnek, egyre feljebb és feljebb… Természetesen minél magasabbra érünk, a kilátás egyre szebb és lenyűgözőbb. Akinek van távcsöve, semmiképp ne felejtse otthon!
Ott áll veled szemben a „jóború” Badacsony, csapott tetejével; balra a Szigligeti várrom kandikál elő, némán beszélve a múlt szép idők letűnt századairól. Ott van a nyerges hátú Szent- György hegye, melynek bora vetekedik a Badacsonyéval. Badacsonytól jobbra láthatod a szabályos kúpalakú tóti hegyet, melynek tövében oly sok szép magyar nóta született meg, diadalmasan bódítva meg ezt a szép országot.
Tihanyi Barna 112 évvel ezelőtti írására.
Balatonvidék, 1899.július 30.
Fotókat közreadók: Bánki Károly, Bartos Zsuzsanna, Posza Róbert (panoráma):
48,74 Megapixeles panoráma fotó, amit a kilátóban készítettem:
Ide kattintva elérhető, és letölthető Figyelem nagy fájl 29 mb
Játékleírás, részvétel, javaslattétel <<<
A Balatoniqum legfrissebb anyagai <<<
Balatonikum | Reklámozd a saját oldaladat is
















