Az eddigi salföldi kirándulásaink során rendre kihagytuk a település közelében található pálos kolostorromokat. Ezt a hiányt most bepótoltuk.
Ábrahámhegy vá-tól indultunk a piros turistajelet követve. Megcsodáltunk egy 1829-ben épült házat az egyik szőlőskertben.
Láttuk a Szt.Iván kápolnát még az Ábrahám-hegyen,
az Örsi-hegyi Folly arborétumot kerítésen keresztül (elvileg nyitvatartási idő volt, de mégis zárva találtuk)
és közelében a környékre jellemző Kalligáró kutak általunk ismert legrégebbikét (1915).
Találkoztunk egy akácfával, amely egy fazékból hajtott ki.
Az Örsi-hegyen végig hangulatos úton gyalogoltunk.
Felmásztunk a 277m magas Sziklás-csúcsra,
és a 306m-es Cső-csúcsra.
A 311m-est majd legközelebb hódítjuk meg.
A romokhoz tüskés, csúszós lejtőn vezetett az út. A menetközbeni tarisznyázást befejezve érkeztünk oda. Megnéztük, elolvastuk, fotóztuk.
Ez a helyszín már nem csupán templomrom, jeles műemlékünk, hanem egyben kiránduló központ is a Bakonyerdő Zrt jóvoltából.
De természetesen hírdeti magát a Magyar Pálos Rend, és fűthető új ház is épült.Vagy mert szerzetesek fognak ott lakni, vagy a majdani jegypénztáros részére.
Az első perctől kezdve, ahogy a romokhoz érkeztünk eső verte a havat, a köveket és a délutánt. Végig esőben folytattuk utunkat, és bezárva egy kört, visszaérkeztünk Ábrahámhegyre.
A főutcán is látható egy Kalligáró kút, ezt nagyon szépen felújították.
Aznapi kirándulásunk ezzel véget is ért. Bár nem sikerült jó minőségű képeket készíteni, a célnak (a túra képi dokumentálása) így is megfelelt és utunkkal elégedettek voltunk.



Legutóbbi hozzászólások