A Balaton az elmúlt években – a válság ellenére – bizonyított: a kiemelkedő hazai érdeklődésnek is betudhatóan a magyarországi turisztikai bevételek egyharmada csapódott le itt. Mégis úgy gondoljuk, van még mit tenni a magyar tenger vonzerejének további növelése érdekében.
A szolgáltatások minőségének javításán, a programlehetőségék bővítésén és színesítésesen túl erre lehetőséget kínál a Balaton “rejtett” értékeinek számbavétele. A szezon meghosszabbításának előfeltétele az az “időjárás független”- az aktív turizmusra, kirándulásokra okot adó – programhelyszínek körének szélesítése.
Legyen szó akár ismert Balaton-parti, vagy a Balaton-régió “eldugott” településeiről, mindenütt fellelhetők csak a bennfentesek számára ismert – a nagyközönség számára is vonzó – természeti, vagy emberkéz építette értékek és kevésbé ismert helyi jellegű turisztikai szolgáltatások. Mi ezek felfedezésére, megismerésére buzdítjuk látogatóinkat az év végéig terjedő nyereményjátékunkban.
Egy a látogatók aktív együttműködésére alapozó, értékkereső szavazás azonban – pusztán önerőből – elképzelhetetlen a balatoni turizmusban érdekelt helyi vállalkozások bevonása nélkül. De számítunk a Balaton iránt elkötelezett cégek vezetésének belátására, segítségére is, épp úgy, mint az önkormányzatok és civil szervezetek mindennemű támogatására. Ezért egy két lépcsőből álló szponzori rendszert ajánlunk a céljainkkal egyetértők figyelmébe.
Az ajánlási időszakban (október 15-ig) beérkező, vagy a részünkről javasolt “nevezések” szabadon és ingyenesen bővíthetőek, frissíthetőek aktuális információkkal, a résztvevők által, de versenybe csak “megtámogatott” jelöltek kerülnek: kategóriánként maximum 333-an. Ez annyit tesz, hogy a természeti és épített környezeti csodánként 4 ezer, míg csodás szolgáltatásonként 22,5 ezer forint (plusz áfa) befizetését várjuk a nevezők részről. (Ezt megteheti, a helyi önkormányzat, civil szervezet, vagy vállalkozó de akár egy lokálpatrióta magánszemély is: egyszerű postai befizetéssel. (A befizetésről természetesen számlát küldünk!)
A szavazásra 2011 május 28 és december 18 között kerül sor. Az országos médiumok bevonásával is erősített kampány július-től, az eredményhirdetésig tart, oldalunkon az eredményhirdetésig. Az előző év megszavazott csodái (3×11) Balatonikumokká válnak és az oldalon belül kiemelésre kerülnek! (Mindezek után, a felgyűlt összes balatoni csodára alapozva a következő nyári szezonig tartó kvízjátékot hirdetünk, továbbra is nyereményjátékkal egybekötve.)
Az ajánlásokat tevők és a szavazók havi sorsoláson és karácsonykor végsorsoláson vesznek részt! A lehetséges nyereményeket szintén támogatói körünktől várjuk.
A honlap fenntartása, a szavazás és a folyamatos nyereményjáték, valamint az időközben a helyszíneket bejáró jelenlétünk (Balaton expedíció) biztosítása érdekében további reklámlehetőséget kínálunk az ügyet támogatni kívánó partnereinknek, kiemelt és főszponzorainknak, ide értve a nyereményjátékunk díjait felajánlókat is…



Legutóbbi hozzászólások