A fonyódi (Fácános-erdei) palánkvár és templom-maradvány


# 20. A fonyódi (Fácános-erdei) palánkvár és templom-maradvány „A Balaton épített csodái”, “A Dél-Balaton csodái” jelöltje


A google térképen itt <<< (# szerkesztés alatt!) Aki arra jár vadássza már le a geo koordinátákat és küldje el nekünk hozzászólásban NYERHET VELE!
[Megtalálása 2 pontot ér!]

Fonyódnak két vára volt, a korábbi időkben, fent a hegyen állott a földvár, s a lakosság is korábban ott telepedett meg a Balaton fölé emelkedő hegyen. Ez már a honfoglalás előtt így lehetett, de hogy azt követően Koppánynak itt erőssége volt, bizonyos. Később az ilyesfajta földvárak elveszítették a jelentőségüket, de az itteni hegyre nem emeltek kővárat, hiszen a helyiek biztonságban érezhették magukat a nélkül is: Fonyód gyakorlatilag csak a Balaton felől volt megközelíthető biztonságosan a környező mocsarak miatt. Meg aztán Koppány lázadását követően, nem sok hadieseménytől volt hangos a környék, egészen Szigetvár elestéig, a török hordák közeledtéig. Ekkor, az a helyi hadúr, igen jó érzékkel úgy döntött, nem bízza magát a biztonság hamis illúziójára és a várható támadás (földnyelv) irányából a helyiek nem önkéntes, de kényszerű bevonásával, palánkkal erősítette meg a kis kőtemplomot, majd  – (többé-kevésbé) a kor híres talián mérnökének tervei alapján – e körré is palánkot huzatot, árkot ásatott. Állta is a fonyódi palánkvár az oszmán birodalom seregeinek meg-megújuló rohamait, egészen e vitéz ember, a néhai Palonyai Magyar Bálint halálig. (Lehetet szeretni, nem szeretni, de vezetői képességeit kétségbe nem vonhatjuk!) A török pedig ezután nemcsak hogy bevette a palánkont, de irgalmat nem tanúsítva lakóit is kardérre hányta, és tetemeikkel együtt felgyújtotta. A pusztítás oly sikeres volt, hogy lakosság csak az előző századforduló környékén telepedett meg itt ismét. Hát ezért, hogy a fonyódi várhegyen már nem áll vár, alatta meg, ahol utoljára állott, meg csak az árkok ásítanak, ha a régmúlt időkről kérdezzük őket…

A fácánosi területen talált várnál egy templom maradványaira bukkantak. A templom melletti temetőben 166 sírt tártak fel a régészek 1957-59 között.

Megközelítés: A fennmaradt rajzok szerint a bejárat a mai Szent István utca felől volt. Mi is innen közelíthetjük meg. A külső árkon át felvonóhídon lehetett eljutni a külső várudvarba, innen szintén egy hasonló hídon a belső várba. Itt széles falú épületek, kőből készült erődítések és egy őrtorony állt. Az alsó-vár kevés falmaradványa, a négyzet alakú vizesárokkal és a középkori templom alapfalaival láthatók és az újraépített palánkok és a fából készült őrtornyok. A várban minden évben megrendezik a Fonyódi Várjátékokat.

A 90-es években fonyódi lokálpatrióták segítségével feltárták a palánkvár területét, így emlékezve a korabeli hősökről.

Ezen a területen a középkorban – sokkal magasabb vízállás mellett – hatalmas nádasok terültek el, és csak néhány kiemelkedő magaslat volt alkalmas az emberek letelepedésére. Ezek egyikén építették fel Fonyód plébániatemplomát. A régészeti kutatások során felszínre hozták és konzerválták a kicsi, négyzetes alaprajzú egyházi épületet, melyet a 14. században bővítettek ki.

A fácánosi vár egy nagy grundként, fa játszótérként és felfogható, a gyerekek és az apukák imádni fogják…

Források: [1], [2], [3], [4]

Játékleírás, részvétel, javaslattétel <<<

A Balatoniqum legfrissebb anyagai <<<
Balatonikum | Reklámozd a saját oldaladat is

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s